2014. december 29., hétfő

Székelykáposzta




Hozzávalók (1 főre):


  • 10-15 dkg disznóhús
  • vöröshagyma
  • szalonna (szalonnabőr)
  • pirospaprika, bors, só
  • víz

  • 10 dkg savanyúkáposzta 
  • köménymag, babérlevél, fokhagyma
  • 1 főtt tojássárgája, pici vaj


Elkészítés: 

A szalonnát felaprítottam, kiolvasztottam és megpároltam rajta az apróra vágott vöröshagymát
 













A felkockázott húst megforgattam benne, majd a fűszerekkel egy egyszerű pörköltet készítettem.
(füstölt hússal, kolbásszal, szalonnabőrrel lehet ízesebbé tenni)


Amikor megpuhult a hús, rátettem a jól kimosott, kicsavart káposztát, a köménymagot, a babérlevelet, az apróra vágott fokhagymát és készre főztem.



Rántás helyett:

főtt tojássárgáját villával összetörtem, 










kevés vízzel simára kevertem
(lehet káposztalével is, ha kíván még egy kis savanyút)



A főtt hús egy részét kivettem, összeturmixoltam pürévé,
összekevertem a tojáskrémmel,

és ezzel a kész főzeléket besűrítettem




Ezzel már nem kell tovább főzni



tejföl helyett tettem rá egy kis vajat










A keménytojás kimaradt fehérjéi egy egész főtt tojással kiegészítve tojáspástétom szerűen hasznosítható uzsonnára
A fasírozott masszájába is keverhető, kenyér helyett, lazítónak
Alaposan összetörve, egy pici citrom-  v. káposztalével savanykássá téve, vajzsírral, túró helyett használható.

5 megjegyzés:

  1. Kedves Anna!
    Ez a suritesi módszer nagyon ötletes. Tudnám ezt széleskörűen alkalmazni mondjuk elemimozsia-n kapható tojássárgája rudbol?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen az is jó, de talán drágább módszer.
      De egy-két tojás mindig akad itthon, amivel gyorsan megoldható, és a tojás frissen a legjobb. Az egyik legtermészetesebb konzerv és kis mennyiséghez, nagy mennyiséghez jól adagolható.
      Én általában tartózkodom az előregyártott dolgoktól. Nem bízok meg a tartalmában... De ez az én hibám!! :-)

      Törlés
  2. Kedves Anna!
    Az említett áru, 800 ft körül van, ami szerintem nagyon baráti, főleg ha a fehérjét nem tartalmazza, aminek így gondban lennék a felhasználásával. Valószínűleg a kukában kötne ki. Kár lenne érte. Én sem szeretem az előre gyártott termékeket, de 2 három év alatti gyerek mellett, segítség nélkül, muszáj egyszerűsíteni, ahol csak tudok. És ez még az önmagával való sűrítésnél is egyszerűbb lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan használd, végül is ugyanaz a termék. :-)
      Üres óráidban azonban magad is tudsz ilyet előregyártani. Műbelet lehet kapni az Auchanban, szétválasztod a tojásokat, beleöntöd a tömlőkbe, lezárod őket és lobogó forró vízben 10 percig főzöd. Régen a hidegtálakhoz készítettünk ilyen fehérje rudat, aztán fölkockáztuk díszítésnek... :-)
      Ha a nyers fehérjéhez előzőleg kevés citromlevet is keversz, akkor lesz "túród" is.
      (kijavítottam, de a citromsav is jó, csak előzőleg oldd fel egy kis vízben.)

      Törlés
    2. És csak halkan megjegyezném, hogy a kereskedelemben baráti ár nincs!!! Ha valami occó, akkor annak oka van!
      De a "Selyemtúró"-nál kiszámoltam, hogy használható tojásból mennyiből hozható ki, ha gondolod, nézd meg...

      Törlés